2013/3.- Kikelet
Kikel-e a kikelet?
Az idén (is) tréfálkozik a természet. Épp hogy megcsillantak a napsugarak, máris készülhetünk egy újabb téli hideghullámra. Pedig már mindannyian ki vagyunk éhezve a tavaszra, a fényre, a melegre, a természet és a saját újjáéledésünkre is. Fogytán tartalékaink, és nehezen töltekezünk már fel. Szükség lenne valami plusz energiára. Ráadásul elkaptuk az influenzát, vagy megfertőzött a gyerekünk.
Ezúttal ízelítőként megmutatom, hogy ilyenkor hogyan vidítom fel saját magamat, és próbálok újra és újra feltöltődni.
1. Séta
Imádom a természetet. Még a csúnya - akár esős, akár szeles - időben is érdemes napi pár percet "házon kívül" töltenünk; utána büszkén nézegethetjük pirospozsgás arcunkat a meleg szobában. Ha nem akaródzik (vagy nem tehetjük meg, pl. idő hiányában) sétálni menni a környéken - hogy megnézzük rügyeznek-e már a fák, vagy nyílik-e már az aranyeső a szomszéd utcában, akkor csak sétáljunk ki az udvarra, vagy ha nincs sétáljuk körbe a házat, és nézzük meg a szomszédok készülnek-e már a tavaszra - van-e már ablakdíszük, vagy lecserélték-e a függönyt. De figyelhetjük pár percig a földet is, hátha utunkba akad néhány már szorgoskodni vágyó hangya.
2. Egy jó könyv
Amikor már semmi sem jut eszembe, és végképp el vagyok keseredve, na akkor biztos, hogy valami ponyvaregényt veszek a kezembe, amit max. 2-3 nap alatt kivégzek, és egy hét múlva már fogalmam sincs, hogy miről szólt. De akkor és ott visszaadja az életkedvemet, és persze elhiteti velem, hogy bármit képes vagyok ugyanúgy elérni és véghezvinni, mint a főhős(nő). Középiskolás koromban indították útjára az olyan kis puhafedeles könyvecskéket, mint a Romana, Júlia stb.stb. Szégyen, nem szégyen, faltam azokat. Manapság Danielle Steel könyvei szolgálják ugyanezt a célt. Abszolút kikapcsol, és elvarázsol.
3. Forralt bor
Az alkohol ugye, ahogy a mondás tartja "kismértékben orvosság". (a mondás másik felét szándékosan nem idézem.:) Nekem a forralt bor olyan, mint egy nagy, meleg cirógatás. Már főzése közben is feltöltődöm a fazék feletti illatkavalkádtól, éppen ezért szinte csak pár korty is elég belőle, hogy átmelegedjek, és megsokszorozzam "pislákoló" energiámat.
4. Figyelem és fénykép
Ha már a tükörbe sem szeretek nézni, mert mindig találok valami kritizálnivalót magamon, akkor igyekszem kifelé fordulni. Remek figyelemterelő és elterelő hadművelet az, ha egymással játszó gyerekeimet figyelem. Nézem az arcukat, hallgatom, amit egymással beszélgetnek. A gyerekek sokszor beszélnek magukban, különösen akkor, amikor szerepjátékokat játszanak. Élvezet őket ilyenkor ellesni, meglesni. Ha nem zavarom meg őket túlzottan, lopva lekapom őket; csodás képek szoktak ilyenkor születni.
Köszönöm, hogy e havi hírlevelemet elolvasta, kívánom, hogy vidáman töltse az igazi tavaszig még hátralévő napokat!
Üdvözlettel:
Darvas Orsolya