Maximalizmus

Tavaly anyukámnak Anyák napjára egy olyan könyvet ajándékoztam, amit kértem, hogy adjon vissza. A könyv kérdésekből állt, és ha mindent kitöltött, akkor szépen kialakult az élete, a legfontosabb gondolatai, érzései a világgal kapcsolatban. A végén szerepelt benne, hogy mi az a 10 kérdés, amit a könyv adományozójának - nekem - feltenne. Az egyik kérdése így szólt: Miért vagy olyan maximalista?

Először legszívesebben hozzávágtam volna a könyvet, válaszként a kérdésre, miért, miért, mert így neveltél, de aztán el kezdtem gondolkozni. Valószínűleg ha ilyennek akart volna nevelni, akkor nem kérdezné, tehát talán ő sem tudja a választ. Na, jó, de akkor én honnan tudjam. Majd 4 hónapot ültem a kérdéseken, ez volt a legnehezebb, de aztán sikerült választ adnom, nem vagyok benne biztos, hogy az ő megelégedésére.

Induljunk ki a szóból. A maximum, maximális azt jelenti, hogy valamiből a "leg". Legjobb, leggyorsabb, legügyesebb, legokosabb. Vagyis a kérdés máshogyan feltéve, miért törekszem én mindig arra, hogy folyamatosan valamiből "leg" legyek.

A választ az alapján tudtam megadni, amit a gyerekkoromról meséltek.

Amikor megszülettem, anyukámnak vizsgái voltak hátra, és még az államvizsga is várt rá. Miután ezeket sikeresen letette munkába állt, hogy eltartsa a családot, ezért engem fél évesen bölcsődébe adott. Vagyis nagyon nagy szeretettel vártak, nagyon akarták, hogy megszülessek, de a születésem pillanatától fogva mindig volt valami, ami fontosabb volt, mint én, biztosítani a megélhetést. Így tudtak nekem mindent megadni, tejben-vajban fürdetni. Én ezt úgy háláltam meg, hogy nagyon "JÓ" gyerek voltam, olyan értelemben, amit a felnőttek jónak neveznek. Jól viselkedtem, nem voltam sírós, hisztis, jól tanultam. Csendesen meghúztam magam, szinte észrevétlen voltam.

Ahhoz, hogy észrevegyenek valami mást, valami pluszt kellett csinálnom, amit eddig. A szüleim szerencséjére, és talán az én pechemre, mindig olyan dolgot választottam, ami pozitív irányba történő "LEG" dolog. Úgy tudtam magamra felhívni a figyelmet.

Vagyis az én életemben a maximalizmus a figyelemfelhívás eszköze volt, a szeretet kivívásának egy módja. Ha ezt egy kicsit általánosítjuk, akkor azt is leszűrhetjük belőle, hogy ha a gyerekünk a tőle nem megszokott viselkedéstől eltérően ún. "nem normálisan" viselkedik, akkor ez sokszor azért van, mert valamire fel szeretné hívni a figyelmünket. Még ha az oly kimerítő, és embertpróbáló is, ilyenkor az a helyes, ha kicsivel több extra figyelmet kap tőlünk, és megpróbáljuk megérteni mi zajlik le benne ott legbelül.

Köszönöm kitartását és figyelmét, további szép napokat kívánok Önnek!

                      Üdvözlettel:

                                      Darvas Orsolya

                                        kineziológus