Ha az a HA nem lett volna

Sokszor eszembe jut a Mi lett volna ha… kérdés mostanában. Aztán rögtön utána beugrik egy középiskolai tanárom reakciója erre a kérdésre, aki történelmet tanított nekünk, és mindig azt hangoztatta, hogy a történelemben minden így kezdődő kérdés okafogyott, hiszen tudjuk hogyan történt. Csak csendben hozzáteszem, már amikor tudjuk. Mert előfordult már, hogy a krónikák írói nem a valóságot írták le, na nem önszántukból.

Sok ügyfelemben megvan ez a Ha. Akár a kineziológiai oldással kapcsolatban is.

Ha lenne időm…., ha lenne értelme….., ha valaki segítene….., ha tudnék rá figyelni….., ha lenne elég pénzem….., ha megbecsülnének….., ha figyelne rám valaki.

Vágyak, kívánságok.

Az valósul meg mindig, amire a fókusz irányul. A fenti mondatokban egytől egyik valaminek a hiányára. Akkor hogyan is lehetne előrébb jutni? Hogyan várom el, hogy jobb legyen, ha már a gondolataimban előre elrendezem a kudarcot? Ez az egyik oka például, hogy az oldás kezdetén a célmondatot mindig a jelenben és kijelentő módban fogalmazzuk meg. Úgy, hogy teljesül.

Egészséges vagyok.

Tudok nevetni magamon.

Átalszom az éjszakát.

Türelmes vagyok a gyerekemmel és a társammal.

Rendezem a kapcsolatot az anyámmal.

Kívánom Önnek, hogy sikerüljön a célokat egyszerűen, feltételek nélkül megfogalmaznia. Majd meglátja, hogy érdemes, mert előrébb viszi.

Legyen napfényes, melegséges az ősze! Sok szeretettel:

Darvas Orsolya

kineziológus