2012. okt. - Világnap
Gondolatok a Lelki Egészség Világnapján
Ma, október 10-én ünnepeljük a Lelki Egészség Világnapját, világszerte, 1992. óta. Tegnapig nem tudtam, hogy ez a világnap létezik, egy rádiós riport kapcsán szereztem erről tudomást. Milyen jó, ha az ember lánya főzés közben rádiót hallgat.:))!!
Azóta - jártamban-keltemben - nagyjából folyamatosan ez jár a fejemben. Mi is az a lelki egészség? Kit nevezünk lelkileg egészségesnek? Az, hogy ki az egészséges, nagyjából megy, bár - ha csak a kisgyerekes szülőket hallgatom - , néha már erről is megoszlanak a vélemények. Lelki egészség? Persze, legyen egészséges a testem és a lelkem is. Aha. De hogyan? Mit tehetek én ezért? Ezeken morfondíroztam, és arra az elhatározásra jutottam, hogy e havi hírlevelemet ennek a témának szentelem. Lássuk én, hogy látom ezt kérdést.
Először is hadd kezdjem egy személyes történettel. Ma reggel, a férjemmel együtt oda kellett volna érnünk egy helyre 7.45-re, úgy, hogy a gyerekek iskolában, óvodában vannak. Nem sikerült, késtünk 6-8 percet. Semmi gond nem lett belőle, mivel ez egy általunk választott program volt, az időt saját magunktól vettük el. A késést nagyjából az okozta, hogy egyik óvodás gyerekünknek - a heti egyszeri tornafoglalkozás miatt - át kellett öltöznie, és hát, a szentem úgy döntött, hogy márpedig ő ezt igen lassan, szülei idegein táncolva fogja csak ma reggel végrehajtani. Mit mondjak? A gyerek számítása olyan jól bejött, hogy apuka, anyuka kb. 1 órahosszáig nem szólt utána egymáshoz semmit, mielőtt persze a kocsiban, a programra felé menet jól összevesztek.
A reggeli rohanás, kapkodás akár naponta is produkálhat ilyen, és ennél még sokkal cifrább történeteket. Jól kezdődik a nap, ugye? Ha lelkileg egészségesek vagyunk, - vagy hadd használjam a lelki egyensúly, lelki kiegyensúlyozottság kifejezést inkább - , akkor a fent említettek maximum 1-2 rossz percet okoznak számunkra, és hamar helyretesszük a gyereket vagy éppen magunkat 1 ilyen eset után.
Mit jelent számomra a lelki egyensúly?
Azt, hogy képes vagyok higgadtan, nyugodtan megélni, átgondolni az egyes szituációkat, és utána megfelelő megfontoltsággal, összeszedettséggel tudok reagálni, mérlegelni.
Vagyis nem fakadok sírva, nem kiabálok, nem vagyok agresszív vagy durva. Egyszerűen megpróbálok értelmes ember módjára cselekedni, úgy, hogy többé-kevésbé elérjem a célomat, anélkül, hogy bárkit is megbántanék.
Azért a mindennapokban ez nem ilyen egyszerű. Ám, ha folyamatosan edzem magam, akkor egyre jobb eredményt érhetek el.
Miket tehetek lelki egyensúlyom megtartásáért, visszanyeréséért? A teljesség igénye nélkül soroltam fel a szerintem legfontosabb 3 dolgot.
A természetgyógyászat szerint, majd minden testi szinten megjelenő betegség valójában tünet, amely lelki okokra vezethető vissza. Ez azt is jelenti, hogy ha a lelket megfelelően táplálom, akkor elkerülhetem a testi tüneteket, fájdalmakat, akár egyes betegségeket is.
Táplálkozás, víz, alvás.
Ez a táplálás lehet konkrétan a táplálkozás.:) Természetesen az egészséges, rostgazdag, vitamindús táplálkozási szabályok figyelembevételével. Amire én mindig külön felhívom a figyelmet - oldások során ez egyébként is mindig többször előkerül-, az a megfelelő és kellő mennyiségű folyadékbevitel. A legjobb a víz, legyen az a sima csapvíz vagy szénsavmentes ásványvíz, vagy akár váltogatva. A vízhiányt szinte a legkönnyebb észrevenni, mert kezd kiszáradni, cserepesedni a szánk, vagy éppen összeragad. A víznek azért is van nagy szerepe a stresszoldásban, és ezáltal a lelki egyensúly megteremtésében, mert a víz a szervezetünkben az információ (ingerek) továbbítására is szolgál. Ha megfelelő mennyiségben/minőségben van jelen a szerveztünkben, akkor idegrendszerünk meghálálja azt.:)
Sokan állítják, hogy még felnőttkorban is fontos a napi 8 óra alvás. Én nem vagyok ennyire szigorú, hisz saját példámból kiindulva tudom, hogy ez nem mindig tartható. Egyénenként változó kinek mennyi az alvásigénye. A lényeg, hogy azt rendszeresen adja meg magának, és törekedjen arra, hogy ettől csak ritkább esetekben térjen el.
Saját magam elfogadása, megbecsülése.
Erről is már nagyon sokan írtak, szinte már a csapból is ez folyik. Igen, de mégis folyton elégedetlenkedünk, panaszkodunk - néha jómagam is.:( Mennyivel egyszerűbb lenne, ha elfogadnánk magunkat, szeretnénk magunkat, urambocsá' még tisztelnénk is azért, amik vagyunk, amit elértünk. Az előző két hírlevelemben leírt, testsúlyproblémákra alkalmazott gyakorlat ebben sokat segíthet. Ezt erősítendő, akár minden reggel és este pár mondatban összefoglalhatjuk magunknak, hogy miért is becsüljük aznap meg saját magunkat.
Munka, időtöltés.
Szerintem az egyik legfontosabb dolog, ami a lelki egyensúlyt befolyásolja, az a tevékenység, amit nap, nap után végzünk. Ha ebben megtaláljuk az örömet, a motivációt, a kihívást, és a sikert is, akkor nagy lépést tettünk lelki egyensúlyúnkért. Természetesen lehetnek rossz napjaink, rossz periódusaink, de ha tudjuk, érezzük, hogy milyen irányba, milyen cél felé megyünk, akkor ez az egyensúly kevésbé valószínű, hogy tartósan megbomlik. A minap hallgattam meg Steve Jobs zseniális beszédét, amelyet 2005-ben a stanfordi egyetem végzős diákjainak mondott. Az életéből merített 3 történeten keresztül próbált a diákoknak 3 útravalót megfogalmazni. A munkával kapcsolatban azt tanácsolta a friss diplomásoknak, hogy járjanak állandóan nyitott szemmel, és ne süppedjenek bele a dolgokba, legyenek folyamatos mozgásban. Amikor rátalálnak arra a munkára, amit szívvel-lélekkel fognak csinálni, azt úgyis megérzik majd. Tudom, hogy a mai világban nagyon idealista ez a felfogás, de én hiszek abban, hogy az az ember, aki szeretetből/szerelemből végzi a munkáját, előbb-utóbb sikeres lesz. Ez nem zárja ki azt, hogy időnként ne kötnénk kompromisszumokat, de mindig fontos tudnunk, hogy miből miért engedünk, vagy miről miért mondunk le.
A kineziológia - a meghatározásában is benne van, egyfajta stresszoldási módszer - sokat segíthet a lelki egyensúly megteremtésében. De azt soha nem szabad elfelejteni, hogy az egyensúlyt nekünk kell akarni megteremteni, ha pedig tényleg akarjuk, akkor tenni is képesek vagyunk érte.
Köszönöm, hogy e havi hírlevelemet elolvasta és továbbítja azoknak az ismerőseinek, akik számára hasznos lehet.
További jó és szép napokat kívánok Önnek!
Üdvözlettel:
Darvas Orsolya
kineziológus
06/30-574-3605